Molnárné Anikó

Molnárné Anikó

szonográfus

Telefonszám:
(06-1) 437 0297
Bemutatás:

A szonográfus így ír önmagáról:

„Közel 30 éve vagyok az egészségügyi pályán, így annak számos szakterületére bepillanthattam, jónéhány szakmát volt alkalmam kitanulni. Azonban, miután megtapasztaltam az anyaság felemelő érzését, tudtam, hogy a szülészet-nőgyógyászat, azon belül is az ultrahang diagnosztika az, amiben a legtöbbet adhatok a leendő édesanyáknak.

A legvarázslatosabb dolog, amikor az élet apró lüktetése láthatóvá válik testünk bölcsőjében. Felelősségteljes, és megtisztelő feladat „bemutatni” az új családtagot a szülőknek, nagyszülőknek. Meghitt, örömteli pillanatok ezek. Láthatják gyermekük fejlődését, apró rezdüléseit, ahogy jeleket küld egy simogatásra, ahogy apa hangjára odafordul, és megajándékoz minket a világ legszebb első mosolyával. Valóságos családi hangulat lengi körül az amúgy is családias szép rendelőnket.
Amikor a „nagytesó”, apukája ölében ülve, aggódva nézi a monokróm 4D-s képeket (amik az egyik monitoron sárgás, a másikon néha kékes színben látszanak), majd két apró kezével az arca felé fordítja apja fejét, és megkérdezi, – „Apa, most a Zsombi sárga lesz vagy kék?”
Igen, ezek a pillanatok azok, amiért érdemes mindennap felkelni, újra- és újra átélni, és együtt megtapasztalni a csodát.

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a gyermek, akit a szívünk alatt hordozunk egészséges-e. Sajnos az élet néha produkál nem várt eseményeket, amikre nem mindig van megfelelő magyarázat. Fontosnak és elengedhetetlennek tartom, hogy a vizsgálat alatt végig beszéljek a kismamához, hogy éppen mit és miért vizsgálok. A felmerülő kérdéseket meg kell válaszolni, hiszen a terhesség 9 hónapja alatt sok-sok kérdés és gondolat fogalmazódik meg, amelyek szorongást kelthetnek a kismamákban. Számtalanszor hangzik el: „Most egy nagyon butát fogok kérdezni...” Nem. Ha egyszer egy kérdés felmerül, annak alapja van, az soha nem „buta”, azt tisztázni kell. A készség az empátiára, a lelki és a szakmai segítségnyújtás alapvető feltétele ennek a gyönyörű, néha nehézségekkel teli munkának.

A szakma szeretete, a türelem és a kitartás jellemzi munkámat.

Boldog és egészséges babavárást kívánok minden édesanyának!”