kardiológus
Időpont foglalás on-line a FoglaljOrvost.hu-n
Kedves Érdeklődő Páciensünk!
dr. Süveges Péter
Dr. Süveges Péter 2015-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi Karán.
Kezdetben a Szegedi Egyetem Sürgősségi Orvostani Tanszékén dolgozott két évig.
A sürgősségi orvosi munkája során az akut és életet veszélyeztető betegségek ellátásában szerzett tapasztalat arra sarkallta, hogy hazánk vezető népegészségügyi terhe, a szív és érrendszeri elváltozások ellátása mellett, azok kutatásával is foglalkozzon.
2018-tól az Uzsoki Utcai Kórház Kardiológiai Osztályán folytatta munkáját, majd 2022-ben tette le szakvizsgáját.
Immár szakorvosi munkája mellett, kutató orvosi tevékenységet is végez a Semmelweis Egyetem Szív és Érgyógyászati Tanszékén.
„Mindenkori célom a betegek testi és lelki jóllétét egyaránt figyelembe vevő, alapos gyógyítása. Ehhez fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést és a legújabb technológiák alkalmazását.
Fő szakterületem a szívkatéteres vizsgálatok és beavatkozások, de kiemelten érdekel a prevenció és az általános kardiológiai ellátás is.
Hiszem, hogy ha megfelelő hangsúlyt fektetünk a megelőzésre, arra, hogy a különböző kórképeket időben felismerjük és megfelelően kezeljük, akkor jelentős mértékben csökkenthetjük a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, a már meglévő betegségekben pedig az életminőség romlásának gátat szabhatunk.”
Dr. Süveges Pétert nyugodt szívvel ajánlom, emberközpontú hozzáállása, gyakorlati tapasztalata, tudományos fejlődése biztonságot ígér páciensei számára.
Tisztelettel:
Dr. Szőnyi György
G1 Intézet orvos-igazgató