szülész-nőgyógyász
Időpont foglalás on-line a FoglaljOrvost.hu-n
dr. Biró Noémi
Kedves Érdeklődő Páciensünk!
Dr. Biró Noémit eltökélt és céltudatos orvosnak ismertem meg.
Pályaválasztásáról így vall:
„Már 14 évesen elhatároztam, hogy a nőket akarom gyógyítani, és segíteni őket gyermekeik világra hozásában. Úgy éreztem, a világ legcsodálatosabb dolga a nőkön segíteni, problémáikat megoldani, kétségeiket eloszlatni, a várandósságot végig kísérni, majd világra segíteni a magzatot, ezáltal részese lenni a párok családdá válásának. Éreztem, hogy ez a munka képes a hobbymmá is válni.
Így már gimnáziumot is ennek megfelelően választottam: a Gyergyószentmiklósi Salamon Ernő bio-kémia szakát jártam ki. Tehát korán ráléptem erre a nem könnyű útra, de végig minden részem azt súgta, hogy ez számomra a legmegfelelőbb szakma – és ezt ma is így érzem.”
A doktornő végül a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen vette át orvosi diplomáját 2015-ben. Szakdolgozatát a várandós gondozás témájában írta: hajlamosító tényezők a praeeclampsia (terhességi mérgezés) kialakulásában.
Az egyetem alatt és utána egyaránt arra törekedett, hogy minél több tapasztalatot és gyakorlatot szerezzen a tanultakból, és fejlessze magát – új eljárások, technikák elsajátításával is, rengeteg önkéntes munkát is vállalva.
Eltökéltségéről tanúskodik gyakorlati- és munkahelyeinek igen hosszú sora:
„Minden évben, a nyári időben önkénteskedtem a szülészeteken, mivel már akkor át akartam élni, milyen nőgyógyászként dolgozni, valamint kíváncsi voltam, hogy hol, hogyan működnek a kórházak. A negyedik egyetemi évemben Erasmussal 3 hónapig Budapesten, a II. sz. Női Klinikán szereztem tapasztalatokat. Az ötödik év második félévét Balassi ösztöndíjjal a Semmelweis Egyetemen végeztem el, majd nyáron 3 hónapig az SE I. sz. Női Klinikán dolgoztam önkéntes medikusként. Államvizsgám után 4 hónapig a Szent Margit Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályán segítettem az ott dolgozó orvosokat és szereztem tapasztalatokat ezáltal. 2016-tól a Semmelweis Egyetem Baross utcai részlegén dolgozom. A klinikán a fekvőbeteg ellátásban, a terhes- és a nőgyógyászati ambulancián, a kisműtőben, a szülőszobán is dolgozom, és részt veszek orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában is.”
Érdeklődése igen szerteágazó, a nőgyógyászat és a szülészet szinte minden szegmensére kiterjed: terhesgondozás, meddőségi kivizsgálások, nőgyógyászati szűrővizsgálatok, HPV tanácsadás, nemi úton terjedő fertőzések, vizelet inkontinenciák, premenopauzális zavarok, hüvelyfali plasztikák, hasi műtétek. Jelenleg a minimál invazív műtétek végzésében szeretné magát továbbfejleszteni, valamint az asszisztált reprodukciós technikák alkalmazásában.
Így gondolkodik a páciens-orvos kapcsolatról:
„Számomra nagyon fontos a páciensekkel kialakított bizalom. Az orvosnak az emberrel mint egész személlyel, testtel és lélekkel szükséges foglalkoznia, a várandós gondozás és a nőgyógyászati kezelések alatt egyaránt. Betegségből csak így biztosítható a tökéletes és mihamarabbi gyógyulás, a gyermekvárás pedig így válhat igazán örömtelivé, harmonikussá.”
A Biró Noémi doktornőhöz forduló nők számíthatnak empatikus hozzáállására, tapasztalatára. Egy–egy betegséggel szemben pedig biztató a pályáját is vezérlő céltudatossága és eltökéltsége.
Tisztelettel:
Dr. Szőnyi György
G1 Intézet orvos-igazgató