Prof. Dr. Udvardy Miklós

Prof. Dr. Udvardy Miklós

haematológus, belgyógyász

Rendelés:
csütörtök 18–20 óráig
Fax:
Fekvőbeteg háttérintézmény: Debreceni Orvostudományi Egyetem
Bemutatás:
Prof. Dr. Udvardy Miklós

Prof. Dr. Udvardy Miklós

Kedves Érdeklődő Páciensünk!

Dr. Udvardy Miklós Professzor jelenléte a G1 Intézetben megtiszteltetés számunkra, pácienseinknek pedig kivételes lehetőség.

A Professzor Úr rendkívül magasan képzett és tapasztalt szakember. Belgyógyász és hematológus szakorvos, közel 30 éve egyetemi tanár. Ph D és akadémiai doktori fokozatokkal rendelkezik. Szakmai pályája gazdag tudományos eredményekben és kitüntetésekben. Hosszabb ideig dolgozott az Egyesült Államokban is, így folyékonyan beszél angolul.

Eddigi orvosi pályafutása a Debreceni Orvostudományi Egyetemhez kötődik, ahol jelenleg is aktívan dolgozik.
Ő alapította meg Debrecenben a tanszékekből felépülő Belgyógyászat intézetet, valamint ezen belül a Haematologia tanszéket, majd vezette mindkettőt 65 éves koráig.
Sok ezer leukémiás, limfómás beteget kezelt, felügyelt. Mintegy 500 csontvelő átültetés fűződik a nevéhez. Emellett gyógyított, gondozott nagyszámú várandós beteget is vérzékenységgel, trombózissal és trombózis-hajlammal.

Bár a klinikai fekvőbeteg és járóbeteg ellátás mindvégig az elsődleges tevékenysége volt, tudományos és szakmai aktivitása is jelentős.
Volt a Magyar Haematologia Társaság ill. Véralvadással foglalkozó társaság, Haematologiai Szakmai Kollégium elnöke, valamint az Európai Haematologia Társaság vezetőségének tagja is. Országosan elismert, nemzetközileg is ismert és megbecsült, kiemelkedő szaktekintélyű szakember. A mai napig kiváló a szakmai kapcsolata valamennyi számottevő hazai hematológiai ellátást végző központtal.

Az őszinte, nyílt szakmai tartalmú betegtájékoztatást a jó együttműködés és eredményesség alapjának tartja. Gondolkodásmódja mindig lelkiismeretes és határozottan betegközpontú.

Szakrendelésére vár minden pácienst, akinél hematológiai betegség gyanúja merült fel.
Ilyen – egyebek mellett – a meddőség és terhességi trombózis-hajlam, a lép vagy nyirokcsomó nagyobbodás, és minden kóros vérkép, például vérszegénység, vashiány, alacsony vagy magas fehérvérsejt-, trombocita- vagy -vörösvérsejt szám.

Nagy klinikai tapasztalata és a helyi laboratóriumi háttér segítségével segít a betegségek gyanúját megerősíteni vagy éppen elvetni. A nagyobb beavatkozásokat igénylő eseteket pedig – kiváló szakmai kapcsolatrendszere révén – a megfelelő központokba irányítja.

Úgy érzem, hogy ezek után a Professzor Urat nem szükséges ajánlanom. Büszke vagyok rá, hogy ha Önnek hematológusra van szüksége, a G1 Intézetben hazánk egyik legjobbját találja.

Tisztelettel:

Dr. Szőnyi György
G1 Intézet orvos-igazgató

Szakember-választó

Szülészet-nőgyógyászat Nőgyógyászat, szülészet

images/stories/thumbnails/sze-arc-szonyi-th.jpg
Dr. Szőnyi György

szülész-nőgyógyász, orvosigazgató

H:15–19, Sze:15–19, Cs:10–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-banhidi-th.jpg
Dr. Bánhidi Andor

szülész-nőgyógyász

szerda 17–21 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-steiner-th.jpg
Dr. Steiner Tidhar

szülész-nőgyógyász, ultrahang specialista (ISUOG, IOTA és FMF szakképesítés)

kedd 17–20, péntek 8–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-bakos-th.jpg
Dr. Bakos Marcell

szülész-nőgyógyász

szerda 15–19 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csibi-th.jpg
Dr. Csibi Noémi

szülész-nőgyógyász

péntek 15:00 órától

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabok-th.jpg
Dr. Szabó Katalin

szülész-nőgyógyász

csütörtök 16:30–20:30 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-siklodi-th.jpg
Dr. Siklódi Zsolt

szülész-nőgyógyász

kedd 14:00–15:40 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-horvath-th.jpg
Dr. Horváth Rita

szülész-nőgyógyász

kedd: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-singh-th.jpg
Dr. Singh Margit PhD

szülész-nőgyógyász, sebész

Kéthetente hétfő 16–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-prosszer-th.jpg
Dr. Prosszer Mária

szülész-nőgyógyász

Csütörtök: 16:40–21:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-hercz-th.jpg
Prof. Dr. Hercz Péter

egyetemi magántanár, nőgyógyász, endoszkópos sebész, brit regisztrált GMC orvos

Hétfő 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-balogh-th.jpg
Dr. Balogh Sára

szülész-nőgyógyász

Péntek 14:30–19:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kecskemeti-th.jpg
Dr. Kecskeméti András

szülész-nőgyógyász

Péntek 14:30–19:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-benczi-th.jpg
Dr. Benczi Csilla

szülész-nőgyógyász

Szerda 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-furka-th.jpg
Dr. Furka Ágnes

szülész-nőgyógyász

Szerda 17–21 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kereszturi-th.jpg
Dr. Keresztúri Attila PhD

szülész-nőgyógyász, egyetemi docens

Csütörtök: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-magyar-th.jpg
Dr. Magyar Andrea

szülész-nőgyógyász

Kéthetente kedd: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kovacsa-th.jpg
Dr. Vörös Anna

szülész-nőgyógyász

Szerda: 10–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabari-th.jpg
Dr. Szabari Erika

szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász

K: 10–12, Cs: 16–20, P: 16–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csaba-th.jpg
Dr. Csaba András

szülész-nőgyógyász főorvos

K: 15–19, Cs: 10–12 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kovacs-th.jpg
Dr. Kovács Péter

szülész-nőgyógyász főorvos

Hétfő 16–20 óráig.

images/stories/thumbnails/sze-arc-tsehai-th.jpg
Dr. Tsehai Nega

szülész-nőgyógyász főorvos

Péntek 16–19 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-halasz-th.jpg
Dr. Halász László

szülész-nőgyógyász, endokrinológus

Kedd: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-ungvary-th.jpg
W. Ungváry Renáta

laktációs szaktanácsadó IBCLC

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-pop-th.jpg
Dr. Pop Andrea

szülész-nőgyógyász

Kedd és csütörtök: 12–16 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-paczai-th.jpg
Dr. Páczai Anita

szülész-nőgyógyász

Csütörtök: 10:30–12:30 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-balint-th.jpg
Dr. Bálint Koppány

szülész-nőgyógyász

Hétfő 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-keszthelyi-th.jpg
Keszthelyi Zsuzsanna

genetikus-andrológus szaktanácsadó

Hívja a +36-30 377-2385-öt!

images/stories/thumbnails/sze-arc-bota-th.jpg
Bóta Ili

reprodukciós szaktanácsadó

Hívja a +36-30 474-3821-et!

images/stories/thumbnails/sze-arc-pinter-th.jpg
Pintér Edit

operatív vezető, perinatológiai szaktanácsadó

Telefonáljon!

Gyermek-nőgyógyászat Gyermek-nőgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabari-th.jpg
Dr. Szabari Erika

szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász

K: 10–12, Cs: 16–20, P: 16–18 óráig

Gyermek-nőgyógyászat Bőrgyógyászat, kozmetológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-hollo-th.jpg
Dr. habil. Holló Péter PhD

egyetemi docens, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint, és szerdán 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-poor-th.jpg
Dr. Poór Adrienn

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-altmayer-th.jpg
Dr. Altmayer Anita

klinikai főorvos; bőr-, nemigyógyász, kozmetológus; allergológus, klinikai immunológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-somlai-th.jpg
Dr. Somlai Beáta

egyetemi docens, bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, kandidátus

előjegyzés szerint, és kedden 9–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-veres-th.jpg
Dr. Veres Gábor

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, háziorvos

előjegyzés szerint, és pénteken 8–12 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-borbola-th.jpg
Dr. Borbola Kinga

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-fay-th.jpg
Dr. Fáy Andrea

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és csütörtökön 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szakonyi-th.jpg
Dr. Szakonyi József

klinikai főorvos, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, onkoradiológus

előjegyzés szerint, és hétfőn 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-lukacs-th.jpg
Dr. Lukács Andrea

egyetemi tanársegéd, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus; allergológus, klinikai immunológus

előjegyzés szerint, és kedden 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-solymosi-th.jpg
Dr. Solymosi Ágnes

bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és pénteken 14.30–19.30 óráig

Gyermek-nőgyógyászat Gyermek-bőrgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-solymosi-th.jpg
Dr. Solymosi Ágnes

bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és pénteken 14.30–19.30 óráig

Ultrahang, radiológia Ultrahang, radiológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-steiner-th.jpg
Dr. Steiner Tidhar

szülész-nőgyógyász, ultrahang specialista (ISUOG, IOTA és FMF szakképesítés)

kedd 17–20, péntek 8–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-doros-th.jpg
Dr. Doros Attila

radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens

Csütörtök 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csonka-th.jpg
Dr. Csonka Eszter

radiológus főorvos

Kedd: 15–17 óráig

Urológia Urológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-fischer-th.jpg
Dr. Fischer Gábor

urológus

Hétfő: 16–19 óráig

Endokrinológia Endokrinológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-halasz-th.jpg
Dr. Halász László

szülész-nőgyógyász, endokrinológus

Kedd: 16–20 óráig

Belgyógyászat Belgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-gerencser-th.jpg
Dr. Gerencsér Zsolt

belgyógyász, onkológus főorvos

Szerda 11–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-udvardy-th.jpg
Prof. Dr. Udvardy Miklós

haematológus, belgyógyász

csütörtök 18–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-balaicza-th.jpg
Dr. Balaicza Erika

belgyógyász, természetgyógyász főorvos

Dr. Gerencsér Zsolt: szerda 11–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szanto-th.jpg
Prof. Dr. Szántó János

belgyógyász, onkológus

előjegyzés szerint

Sebészet Sebészet

images/stories/thumbnails/sze-arc-hercz-th.jpg
Prof. Dr. Hercz Péter

egyetemi magántanár, nőgyógyász, endoszkópos sebész, brit regisztrált GMC orvos

Hétfő 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kobori-th.jpg
Prof. Dr. Kóbori László

sebész, egyetemi tanár

Csütörtök: 16–20 óráig

Ortopédia, traumatológia Ortopédia, traumatológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-molnar-th.jpg
Dr. Molnár Szabolcs PhD

ortopéd traumatológus főorvos

előjegyzés szerint.

Onkológia Onkológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-gerencser-th.jpg
Dr. Gerencsér Zsolt

belgyógyász, onkológus főorvos

Szerda 11–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-rumszauer-th.jpg
dr. Rumszauer Ágnes

tüdőgyógyász, onkológus

K: 8–10, Sze: 15–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szanto-th.jpg
Prof. Dr. Szántó János

belgyógyász, onkológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-hollo-th.jpg
Dr. habil. Holló Péter PhD

egyetemi docens, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint, és szerdán 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-somlai-th.jpg
Dr. Somlai Beáta

egyetemi docens, bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, kandidátus

előjegyzés szerint, és kedden 9–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-borbola-th.jpg
Dr. Borbola Kinga

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint

Tüdőgyógyászat Tüdőgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-rumszauer-th.jpg
dr. Rumszauer Ágnes

tüdőgyógyász, onkológus

K: 8–10, Sze: 15–18 óráig

Hematológia Hematológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-udvardy-th.jpg
Prof. Dr. Udvardy Miklós

haematológus, belgyógyász

csütörtök 18–20 óráig

Mikrobiológia Mikrobiológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-szell-th.jpg
Dr. Széll András

orvos mikrobiológus

Hétfőtől péntekig: 8–10 óráig

Pszichológia Pszichológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-monostori-th.jpg
Monostori Dóra

NLP tanácsadó

Páros hét Cs, páratlan K: 9–15 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-sarkozi-th.jpg
Sárközi Zsuzsa

pszichológus

Csütörtök 14–20 óráig

g1intezet.hu © 2017 G1 Intézet. Minden jog fenntartva.

Sütiket használunk látogatóink érdeklődésének megismerésére.